Karantén – Feloldozás

Korona- Feloldozás

Egy kék kanapén húzom meg magam minden este

Miközben pihenek vagy alkotok, kitekintek az utcára és figyelemmel kísérem az eseményeket. Többen – sokkal többen – vagyunk megijedve, mint elsőre gondoltam.

Számomra a vírus okozta kényszerleállás a legkedvezőbb volt abban a szélmalomharcban, amit évek óta űztem. A végeláthatatlan, pihenés nélküli hétvégék és munkák, az önmagamba vetett hit eltűnése, a párkapcsolati problémák besöprése.

Két szinten gondolkodom a jelenleg fennálló helyzet kapcsán:

Az egyik saját magamra vonatkoztatható és egyéni fejlődési lehetőséget kínál, a másik pedig a kollektív tudatban történő változások lehetősége. Egyén szintjén mindenképpen egy megálljt parancsolt és egyúttal türelmet, befelé fordulást, valamint annak a felismerését, hogy hol tartok most, mit tudtam meg eddig, mennyit dolgoztam magamon ahhoz, hogy teljesértékű emberré váljak. A tömeg tudatával kapcsolatban pedig azt hiszem, hogy lehet egyfajta tanítás is, újra szorosabbra kell, hogy fonjuk a kapcsolatunkat Istennel, önmagunkkal és békét teremtve másokkal. Évek óta elrohantunk olyan emberi értékek mellett, mint amilyen az adott szó, becsület, szeretet, bizalom, kölcsönösség és még sorolhatnám! Úgy gondolom ténylegesen alávetettük magunkat egy embert próbáló harcnak -amely elsőrendűen a megélhetést szolgálja- mindeközben megfeledkeztünk a fontosabb dolgokról. Régóta éreztük már, hogy nem helyénvaló, amit teszünk és valljuk be, 30 évvel ezelőtt volt utoljára olyan kép látható az utakon, mint most! Ez mindannyiunkban elindított valamit. Óhatatlanul kénytelenek vagyunk szembenézni azzal, amitől eddig a lehető legmesszebb voltunk:

A félelmeinkkel és hibáinkkal.

A megoldatlan fájdalmak, a tudatalatti minták, a szőnyeg alá söpört múltbéli sérelmek.

Azt hittük, hogy minden, de tényleg minden a miénk.

Most, hogy láthatjuk elkülönülni az emberi viselkedés mintáit, sokkal jobban különbséget tudunk tenni abban is, hogy mi helyes és mi nem. A karantén okozta elzártság valójában isteni ajándék, amit tölthetünk együttérzésben, szeretetben és megértésben, felelősségteljes magatartást tanúsítva vagy egymásra mutogatva, gyűlölködve. A döntés végig a kezünkben, vagyis inkább a szívünkben van!

Életünk minden egyes cselekménye meghatározó magunkra, másokra nézve, akár egy dominó játék során. Változtatni belső világunkon sosem késő és az út mindig kínál lehetőséget a jó irányba.

Úgy hiszem, a járvány mindannyiunk életében elhozza a békét, elfogadást, a valódi felismerést az életünk fontosságait illetően! Úgy hiszem, hogy az átrendeződés szükséges rossz bizonyos értelemben, de semmiképpen sem válik hátrányunkra, aminek mennie kell, menni fog, aminek érkezésre van hívása, az be is köszönt majd a mindennapjainkba.

A jövőnk a mostani pillanataink, döntéseink és önmagunkba fektetett munka következménye, így nem tudjuk tovább halasztani annak a súlyát, hogy az ego által vezérelt tetteink mellett részünkké váljon a tudatos gyógyulás. Gyógyítani a sebeinket, a generációink traumáit.

Egy élhetőbb életért cserébe…

Pázmándi Anikó írása