Ha már egy nőtársamnak segíteni tudok, akkor nyert ügyem van. – Egy boldog nő története 3. rész

Egy nő élete 3. rész

Az apám szerint túl sokat dolgozom. Eleinte leálltam vele vitatkozni, de ma már csak mosolygok, amikor előáll ezzel. Tudom, hogy szeret engem és félt. Hisz állandóan jövök-megyek, amikor épp otthon vagyok, akkor is a dolgozószobám ablak kuckójában gubbasztok a laptopommal és egy bögre forró teával.

Szeretek itt ülni. Pont rálátni arra az öreg diófára, ami az udvar közepén magasodik. „A mi kertünk királya” – szokta mondani a kócos három évesem. Egyszer láttam egy fényképet egy öreg fáról, aminek a tövébe kovácsoltvas étkező asztalt és székeket helyeztek el. Ez volt az egyik álmom. Hogy a kertemben az öreg fám alá én is tehessek egy ilyet. Azt hiszem, ezért választotta a férjem ezt a házat. A fa miatt. A félig kész, roskadozó viskót, amiben én nem sok potenciált láttam. De a fa! A fa miatt meg kellett vennünk.

Elkalandozom. Mint általában. Térjünk vissza apám véleményére.

Nem, egyáltalán nem vagyok fáradt. Sok helyen dolgoztam már, tudom, milyen fizikailag lefáradni, milyen lelkileg és milyen az, amikor a sok gondolkodástól az agyam szinte kisül.

De az én hivatásom nem szív el tőlem energiát, hanem feltölt.

Hagy meséljem el egy napomat.

Ezen a helyen a lelki béke és az egészség mindennél fontosabb.

A férjem szokott hamarabb kelni, ő készíti el a reggelit. Ő ébreszti fel a kislányunkat és foglalkozik vele, amíg én elkészülök.

Hétfőn és csütörtökön ő viszi el az óvodába, a hét többi napján én. Az irodában írnom kell. Pontosabban angol szöveget magyarra fordítani, amit úgy fogalmazok meg, ahogy én akarom, a lényeg, hogy a tartalom pontos legyen. Ha elfáradok, bemehetek a „nyugi szobába” (ultra kényelmes cuccokon lehet szétfolyni a boldogságtól és a nyugalomtól), ha feszült vagyok, akkor a „dühöngőbe” (van itt egy boksz zsák, igen), vagy ha épp nincs más dolgom, akkor a társalgóba. Ezen a helyen nem létezik megalázás vagy kérdőre vonás, a lelki béke és az egészség mindennél fontosabb.Imádom a munkahelyemet.

Miután végzek, elhozom a lányomat az óvodából, akire bébiszitter vigyáz, amíg az apja haza nem ér. Abban a röpke három órácskában élem a másik életem.Blogot vezetek, amelyben a generalizált szorongásról és pánikbetegségről írok. Az írásaim fele szülőknek szól, tanácsokkal látom el őket, mik a pánikbetegség tünetei és, hogy mit tegyenek, ha gyermekükről kiderül, hogy pánikbeteg.

Havonta egyszer workshopokat tartok, ahol megosztom tapasztalataimat ők pedig barátságos, meghitt környezetben, őszintén beszélhetnek arról, hogy élik meg gyermekük problémáját. Blogom egyik fő vezérfonala egy történetlánc, ami „Szorongó Manó” kalandjait meséli el. Ezt a kis manót egy gonosz boszorkány megátkoz és Pánikföldre varázsol, ahol szörnyekkel megküzdve kell megtalálnia a kiutat. Minden héten új bejegyzést teszek közzé, ahol a kis manó győztesen kerül ki az adott harcból. Ezen kívül arról is írok a blogon, hogy én hogyan élem meg a szorongást és a családom ebben hogyan támogat. Őszintén leírom a történetemet, azt, hogy miken mentem keresztül, amíg azzá nem lettem, aki ma vagyok.

. Az országot járva rengeteg nehéz női sorsot ismertem már meg…

Ezen kívül felkérésre cikkeket írok különböző nőiséggel kapcsolatos blogokra és honlapokra. Mert életem másik mozgatórugója, hogy segítsek azon nőtársaimnak, akik valamilyen önértékelési zavarral vagy lelki problémával küzdenek. Elmesélem, mennyire nehezen éltem meg különböző tapasztalatokat és írásaimmal segítő, támogató tanácsokat adok, vagy csak leírom, hogy velem mi történt, mit gondoltam akkor, mit tettem vagy mit nem. Higgyétek el, sokszor már ez is segít. Sokszor adtam már interjút, tartottam már előadást a témában.

Az országot járva rengeteg nehéz női sorsot ismertem már meg, és elmondhatom, nincs olyan nő, aki ne lenne elég erős ahhoz, hogy kis segítséggel felül tudjon kerekedni a problémán és elkezdje a saját életét élni. Nem mindenki tud eljutni terapeutához, ezért is írok, hogy segítsem őket. Mert ha már egy nőtársamnak segíteni tudok, akkor nyert ügyem van.

Ha éjszaka nem tudok aludni, akkor hagyom, hogy a gondolataim irányítsanak és elrepítsenek egy különleges helyre, ahol álmodozhatok, és új történeteket kreálhatok. Regényeket írok fiatal felnőtteknek, amiket szintén megosztok egy blogon.

Olyan nekem az írás, mint a drog. Mint az éltető energia. A legszebb hivatás. Nem is értem, miért gondolja azt édesapám, hogy túlhajszolom magam.

Így telnek a napjaim hétfőtől-péntekig. A hétvége szigorúan a családé. Ezt a szabályt már akkor lefektettük a férjemmel, amikor összeköltöztünk. Sokat kirándulunk, moziba, színházba járunk, de olyan is előfordult már, hogy a kanapén összebújva néztünk Disney rajzfilmeket.

Van egy mások által érdekesnek vélt hobbim is, ami nem csak az enyém, hanem az egész családé.Tagjai vagyunk a Vöröskeresztnek, náluk önkénteskedünk. Nehéz sorsú gyerekekkel, hajléktalanokkal foglalkozunk, de olyan is volt már, hogy homokzsákot pakoltunk árvízkor. A kislányom még túl kicsi, egyelőre csak a gyerekek közé jön velünk. Egyenes csodálom, amikor leül a gyerekek közé és szinte ledönti őket a lényéből áradó szeretettel.

Amikor csak tudok, olvasok. Szeretek főzni és mindig szánok időt arra, hogy a barátaimmal találkozzam. Családállításokra járok, gyakran vagyok segítő és tagja vagyok egy önismereti csoportnak. Részt veszünk személyiség fejlesztő foglalkozásokon, táborokon. A férjem nem tud olyan sűrűn velem tartani, amennyire szeretne, de mindig támogat, ha épp menni akarok. Mellette sosem éreztem tehernek, hogy részt vegyek ezen.

Huh! Most így visszaolvasva, lehet, hogy tényleg túlzsúfolt az életem. De élvezem. Végre azt érzem, hasznos, amit csinálok és van, ami éltet. Egyáltalán nem teher. Senkivel sem cserélnék. Nem cserélném el a múltamat sem, a jelenemet sem és bármit is tartogasson a jövő, azt is tárt karokkal fogadom és hálás vagyok, amiért átélhetem.

Cintia Norman

Milyen volt ennek a nőnek korábban az élete?
Itt elolvashatod: 1. rész, 2. rész